Levesznek mint egy kabátot

Delhiben leszállt a repülőnk, este késő van, kómásak vagyunk már. A lehúzást elkerülendő direkt még bent a terminálban kifizettük a taxinkat a közeli hotelhez (820Ft). Megyünk a taxisok fele, egyből úgy kezdődik a téma, hogy a hotelt nem ismerik. A kezünkből a taxicsekket az egyik srác elszedte, azt utána már viszont sem láttuk persze. Elindultunk, erre mondta a srác, hogy akkor felhívja a hotelt, megkérdezi, hova kell mennünk. Az állítólagos hotelesünk a telefonba azt mondja, hogy valami ünnep miatt ez a rész este le van zárva, ezért visszautalják a kártyára a pénzt (???). A meglepő az volt, hogy tudta a booking-os foglalás pin kódját, persze utólag már tudjuk, hogy ezt biztos kileste a srác valamikor a papírjainkról. (Mondjuk hülyék voltunk, hogy nem mi hívtuk a hotelt, főleg, hogy van is indiai SIM kártyánk.) Közben folyamatosan papolt, hogy ő milyen jó másik hotelt tud nekünk, már totál elegünk volt belőle, végül a legközelebbi hotelnél kirakattuk magunkat.

Jött be itt is a hotelbe velünk, hogy ne itt szálljunk meg, mert ő sokkal jobbat tud. Közben itt lealkudtunk a szoba árából (2500ról 2000-re), de még fizetés előtt azért gondoltuk csak felhívjuk mi is a lefoglalt hotelt. Kiderült, hogy ők várnak minket, nincs ott semmilyen ünnep és él a foglalásunk. Ebben a pillanatban a taxisunk elszelelt, azóta is sajnálom, hogy még a beülés előtt nem fényképeztük le a kocsija rendszámát. Végül a valódi szállásról küldtek nekünk egy másik (800 Ftos) taxit, akivel már tényleg eljutottunk a szállásunkra. A bukás ugye ez a 800Ft volt és vagy egy jó óra tengődés éjjel 1 és 2 között.

fincsi mi?
Szóval a mi hangulatunk állandóan hullámzik a helyi viszonyok miatt. Egyik pillanatban mindenki irtó kedves (talán ez egyébként a standard), a másikban meg full hülyére vesznek és 3x is le akarnak húzni. Még a második bérelt sofőrrel volt, hogy megegyeztünk, hogy elvisz minket Deegbe. Elindultunk, jó egy órával indulás után elkezdi felhozni, hogy hát nem érünk oda 5-re, ezért mindenképp menjünk egyenesen Agraba. Mondtuk, hogy odaérünk, na oké vezet tovább. Újabb fél óra most beszél a hotelessel aki beszervezte őt, adja a telefont. Ez már úgy kezdi, hogy akkor most épp megyünk Agraba? Na ekkor elkezdett felmenni a pumpa… Ezek után megmondtuk nekik, hogy vagy megyünk Deegbe, vagy fordulunk vissza, ez segített. Persze a mi hangulatunkat kicsit elcseszte, de a srácnál szerintem ez a standard. Ja egyébként 3 után kicsivel megérkeztünk Deegbe :).

Miután a Deeges kitérő elhagyását nem tudta átverni rajtunk, végül másnap eljátszotta azt, hogy az ő fuvarja csak vissza a reptér melletti hotelhez szólt, nem pedig a város közepén lévő új hotelünkbe. Még jó, hogy a fickó aki szervezte azt mondta, hogy bárhol kirak bennünket Delhiben, és erre háromszor is visszakérdeztünk direkt. Itt egyébként nem is a lehúzás pénz része az érdekes, mert 1600Ft-ot akart kérni, hogy bevigyen a központba, hanem a folyamatos görcsölés amit nekünk okoz. Nekem itt már erőm sem volt vele vitatkozni, végül az új hotelünk fizette ki (az árban benne volt a fuvar a reptérről). Bár ez nagyon bántotta az elveinket, mert mi egy fillér pluszt sem akartunk már adni neki.

Aki ilyen helyre jön saját szervezésben az készüljön fel rá, hogy ezeket a szituációkat mosolyogva tudja majd kezelni, mert különben, elnézést de máshogy nem tudom írni, folyamatosan szar kedve lesz. Talán a legjobb gyakorlás, hogy otthon pár nyomulós koldusnak, szélvédő tisztító gyereknek, stb kell adni egy-egy ezrest, vagy nem tudom, hogy szokja az ember a bukót :D. Lehet szervezett útnál nincs ilyen gond, de az meg eleve annyival drágább, hogy beleférjen az összes ilyen tétel is. Csak ott nem tud az ember róla ezért nem fáj és nem rontja el a kedvét.

Hely megtekintése nagyobb térképen!