Deeg Palace Rajastan – off the beaten path

Egy olyan helyre mentünk a fizetett sofőrünkkel, amerre még ő sem járt. A képeken is látszik, hogy gyakorlatilag nem voltak turisták, így tök nagy nyugalomban lehetett végigjárni a palotát. Ami egyébként nagyon szép volt és bár a képekről nehéz érzékelni de igen nagy kiterjedésű is. Ez annyiban csalás az eddigi látványosságokhoz képest, hogy egy jó 100 évvel fiatalabb, de szerintünk így is elég nagy szám.

Deeg városa már egy másik államban található, Rajastanban, az áthajtásnál adót kellett fizetnünk a kocsi után :). Egyébként egy kész harc volt, hogy egyáltalán elhozzanak minket ide, folyamatosan azt karattyolta a sofőr, hogy nem lesz jó, mert 5 előtt nem érünk ide és akkor nem engednek majd be, szóval menjünk egyenesen Agrába. Ehhez képest persze 3 után nem sokkal csak ideértünk, az autót mondjuk mi navigáltuk a telefonommal.


A palota területén két hatalmas mesterséges tó mellett egy megemelt víztározó is volt. Ez “hajtotta” a palota területén található több száz szökőkutat, illetve a kimondottan eső szimulálására megalkotott monszun pavilont. Akit bővebben is érdekel a téma, mindenképpen nézze meg az idevágó részt az Around the World in 80 gardens BBC műsorból (ha nem menne a videó elnézést kérünk, a BBC gyakran leszedeti ezeket a youtuberól):


Hely megtekintése nagyobb térképen!