Portland egy meglehetősen kedves város Oregonban, sok szempontból összehasonlítható Pesttel. A régióban 2.2 millióan élnek, a várost a Willamette folyó választja ketté, amelyen 8 híd ível át. A budai rész olyan mint Buda, hegyes és zöld, a pesti oldal is olyan mint Pest 🙂, annyi plusszal, hogy északról ott van még a Columbia folyó is. Persze a hasonlóság itt véget is ér, a hidak nem kecsesek, hanem indusztriálisak és néhol még többszintesek is. Megvan a hagyományos amerikai városközpont magas házakkal (downtown), illetve megvannak a kis ékszerdoboz-kerítésnélküli lakónegyedek is. Sőt tele van a város bringaúttal, ők Amerika legbringabarátabb városának tartják magukat, egy helyi szerint ennél már csak Koppenhága jobb! Mondjuk nagyot nem lódítanak, voltunk a hálózatnak egy olyan 6,5km-es szakaszán a folyóparton, ami úgy volt kiépítve, hogy nem volt rajta keresztforgalom. Ez a Springwaternek nevezett bringaút folytatódott kifelé a városból még vagy 28 km-en át, amin volt egy bringás híd is az autópálya felett. Van profi bringás térkép, ahol a bringautak mellett jelölik a bringázásra ajánlott mellékutcákat is.

A hatodik képen látható tandem országútival csapattunk a városban, tökre élveztük. Azért itthonra nem kéne, nagyon fárasztó volt, hogy folyamatosan együtt kellett tekerni (egy fix lánccal össze van kötve a két hajtókar), így nehézkes menet közben abbahagyni a tekerést, átülni a nyergen, mocorogni stb. Az elején féltünk egy kicsit, megvolt a kenutúra eleji imbolygós fázis, de ezt a részét gyorsan megszokja az ember. Pozitívum, hogy könnyű kommunikálni egymással, negatívum, hogy Kati nem látott előre.

A városban volt egy kis fánküzlet (Voodoo Doughnut), amit nemrég kapott fel a New York Times és véletlenül mi is belebotlottunk. Hát előtte szkeptikusak voltunk a “donát” témával kapcsolatban, de rákaptunk, Kati kimondottan (újra)függő lett. Irtó édesek voltak, de marha jó ízűek. Hatalmas forgalmuk volt, minden frissen sült helyben. Hamár kajánál tartunk, van még egy dolog amire a helyiek nagyon büszkék. Ezek a belváros üres telkein egymás hegyén-hátán lévő food-cartok, vagyis kisbuszokból kialakított kifőzdék. Jellemzően bevándorlók üzemeltetik, meglehetősen olcsók és jók. A szegény egyetemisták valamint a puccos irodaházak dolgozói is idejárnak az ebédükért, mi az útpadkán ülve fogyasztottuk el az indiai kosztot.