Megvan Monettől az egyik vízililom festmény, Picassotól a négy fürdőző, Van Goghtól pedig egy a virágzó gyümölcsfák sorozatból és úgy istenigazán a helikopteres yacht sem hoz lázba? Mégis jó lenne a barátokon kívül másnak is megmutatni a több tízezer darabos Jimmy Hendrix memorabília kollekciót az 1,3 millió $-ért vett Stratocaster gitárral együtt? Gyanítom, hogy ilyen és ehhez hasonló gondokkal szembesült Paul Allen, amikor kitalálta, hogy létrehoz egy modern zenét feldolgozó múzeumot Seattle központjában. Az ember mégsem ülhet otthon tétlenül.
Azért egy kis gyík kockaépületbe mégsem kéne bepakolni a kincseket, úgyhogy megkérte Frank Gehry sztárépítészt, hogy a bilbaoi Guggenheim múzeumhoz hasonló épületet rittyentsen számára. A múzeum az Experience Music Project nevet kapta, Seattle belvárosában található, nem messze a Microsoft főhadiszállásától.
Az állandó Jimi Hendrix kiállítás mellett, most épp Nirvanás, Avatáros és ACDC-s tárlat volt összerakva. Voltak apróbb kiállítások is: horrorfilmekről, sci-firől és volt egy viszonylag komoly gitárkiállítás (1800-as évekbeli gitároktól kezdve, a legújabb elektromos gitárokig).
Nekünk leginkább a Nirvana pályáját bemutató és az Avatar készítését feldolgozó kiállítás tetszett. A Nirvanaról a legfontosabb, hogy ez az első befutott igazi underground együttes. Ez alatt azt kell érteni, hogy ők mindenféle “felfedező műsor”, és lemezkiadói nyomás nélkül lettek #1-ek a listákon. Seattle-től nem messze alakultak és mint kiderült a helybeli kultúra igen komoly táptalajt adott nekik, és a hozzájuk hasonló kis garázs zenekaroknak. A tárlat nagyon profin össze volt rakva, kezdve Kurt Cobain régi rajzaitól, közös levelektől, egészen a koncerteken összetört gitárokig. Az audio guide-ot természetesen Krist Novoselic mondta fel, aki szerencsére még él. Egy turnébeosztásukból derült ki számunkra, hogy 89-ban adtak koncertet a PECSÁban, akkor még előzenekarként :).
Az Avataros kiállítás is szuperinteraktív volt. Kiderült számunkra, hogy a filmet összerakni sokkal durvább volt, mint ahogy azt hittük. Egyrészt a film maga számítógépes animáció. De minden tárgy, ruha és ékszer kézzel is meg volt csinálva és ezek alapján dolgoztak az animátorok. Így tudták folyamatosan ellenőrizni, hogy eléggé valóságos-e az amit rajzoltak. Az összes jelenet egy nagy üres hangárban lett felvéve, egyszerre rengeteg kamerával. A színészek mind olyan ruhákban játszottak, és olyan fejkamerájuk volt amellyel minden mozdulatukat, arcmimikát is beleértve folyamatosan rögzíteni tudták. Az arcmimika rögzítése egyébként saját innováció, és emiatt lett az avatarok viselkedése tényleg valószerű. Talán a legérdekesebb részlet a szimulált kamera, amivel James Cameron dolgozott. Ezt a “kijelzőt” úgy kell elképzelni, hogy pontosan azt a képet mutatja, amit egy valódi kamera látna, ha valódi díszlettel dolgoznának. Tehát az üres hangár helyett egy a véglegeshez képest butított tájban helyezi el a színészeket, valós időben. A rendező felvétel közben (ami valójában csak a színészek mozgását rögzíti a térben), folyamatosan tetszőleges kameraállásokból nézheti a véglegeshez hasonló módon a jelenetet. Sőt, miután mindenki hazament, ő ugyanabban a térben állva tetszőleges felvett jelenetet visszanézhet, tetszőleges kameraállásból ugye :). Remélem érthető, hogy ez mennyire cool, de a videókon látszott “Jim” arcán a gyermeki öröm, ahogy játszik ezzel a ketyerével. (Akit bővebben érdekel, itt egy youtube videó)
Kiállítási részeken kívül volt még egy teljes szintje a múzeumnak, ahol kis stúdiókat és kipróbálható hangszereket helyeztek el. A hangszereket hármasával helyezték el, így volt együtt 1-1 elektronikus dob, gitár és szintetizátor, természetesen mindegyikhez járt egy kis tanító szoftver. Ilyen blokkból volt vagy három. A kipróbálható eszközökön kívül a legérdekesebbek a kis süketszobák voltak, ahol 3-4 ember a bent lévő hangszereken játszhatott bármit, aztán a felvett hanganyagot egy kisebb összegért haza is vihette. Persze ezen kívül voltak még komolyabb stúdiók is, de így is jó volt látni, ahogy kisebb csoportok bent zenélgetnek a szobákban. Sajnos mi ilyen téren elég gyérek vagyunk, úgyhogy hanganyagot ne várjatok a blogra! 🙂