Boeing

Seattle mellett található a Boeing legnagyobb repülőgép összeszerelő üzeme a világ legnagyobb térfogatú épületében (több mint 3 km hosszú az épület!). Tényleg marha nagy, bár kívülről nehéz érzékelni a méreteit, főleg a magasságát, mert nincsenek ablakok. A gyárlátogatásra sajnos nem lehetett bevinni semmilyen elektronikai eszközt, így nem tudjuk veletek megosztani a látottakat. (A képek a múzeumban készültek.)

Az egészet úgy kell elképzelni mint egy óriási hangárt, amit keresztben több gyártósorra osztottak. A föld alatt komoly alagútrendszert alakítottak ki a csöveknek, kábeleknek, innen lehet liftekkel felmenni a kilátópontokra. Ebben az épületben naponta 30000 ember dolgozik, a főműszakban egyszerre 25000-en. A repülőgépek és a nagyobb darabok mozgatása kizárólag éjjel zajlik.

A látogatás során először a híres púpos 747-es szerelőcsarnokát láttuk, innen 2 hetente gurítanak ki egy összeszerelt repülőt – még a festés hiányzik a gépről, de amúgy belül minden kábelezés, berendezés kész. A hagyományos repülőkhöz itt a gyárban szegecselik össze a test elemeit és a szárnyakat panelekből és itt készül el a belső kialakítás is, a megrendelő követelményei alapján.

A mai feladványunk, hogy a 120 db már most lefoglalózott 747-esből hány darab lesz teherszállító és hányat alakítanak ki magángépnek? Ja és még egy érdekesség, egy 747-est 3 részletben kell kifizetni a gyárnak: az első harmadát a megrendelésnél, a másodikat a festés előtt és a 333 millió dollár utolsó részletét akkor, amikor a megrendelő cég pilótája elégedetten elrepül a géppel az everetti repülőtérről (itt bizony nincs házhozszállítás, érte kell jönni).

A második kilátópontról a 777-es és a 787-es gépek egy-egy gyártósorát láttuk. A 787-es a legújabb tervezésű gép, amelyet Dreamlinerként emlegetnek. Különlegessége, hogy ez az első olyan gép, aminek a teste karbonszálas felépítésű. Magyarul a test “hengereit” karbonszálakból fonják, így nagyon strapabíró és mégis könnyű lesz. Egyébként itt már csak a végszerelés zajlik, a test hengerei és egyéb részei Olaszországból, Japánból és az USA más államaiból érkeznek a Dreamlifterrel. Ez egy speciálisan átalakított, még púposabb 747-es. Ebből már érezhető, hogy a 787-es nem a méretével lett csúcstartó. Ez a legalacsonyabb fogyasztású gép és emellett az utazóközönség kényelmét is jobban szolgálja: sokkal magasabban tartható a páratartalom (nem korrodálódik úgy, mint a régi gépek) ráadásul a szokásos 2400m-es magasságnak megfelelő légnyomás helyett 1800 m-en érezhetjük magunkat.
Ha úgy döntenétek, hogy felesleges 300 millió dollárból vennétek egy magángép kialakítású 233 négyzetméter alapterületű 787-est, siessetek a megrendeléssel, mert már most is 2019-ig kell várni. Természetesen próbálják bővíteni a gyárak termelését, mindenféle divatos módszerekkel (pl. lean) elemzik és javítják a munkafolyamatokat.

A végén már csak annyit mondhatunk, hogy:
If it’s not a Boeing, I’m not going!


Ez amúgy nem igaz, mert A380-al szívesen repülünk :).
Hely megtekintése nagyobb térképen!