Uncategorized kategória bejegyzései

Hamburgi út 2015

Az egy hetes német utunkról csináltunk egy képválogatást! Tulajdonképpen véletlenül alakult úgy az útvonalunk, hogy a Duna-Majna-Rajna folyókat követtük egészen Hollandiáig, sőt végül egy estére még Hollandiában is megszálltunk :)!

Az első adag képet a német autós-túrázós napokon lőttük. Első esti szállásunk Nürnbergben volt, a napunk nagyjából csak a vezetéssel telt el. Második nap viszont jutott rendesen idő nézelődni is, megálltunk Heidelbergben majd az estét Wiesbaden mellett a Rajnaparton töltöttük. Harmadik napra jutott a legszebb autós szakasz, a Rajna partján haladtunk észak fele, ami dugig volt tömve apró várakkal és nagyon szép kisvárosokkal. A Rajnát elhagyva Kölnben végül csak a dómot néztük meg. Düsseldorfra nem is jutott idő, egy kicsivel északabbra, Mülheimben, szálltunk meg a harmadik este.

A túra extra programja a kis hollandiai körünk volt. Groningen egy északi, a turistás részektől távoli kis egyetemi város. Jóra számítottunk, de még annál is jobban tetszett. Pont elkaptuk kedden a piacot, ami dugig volt egyetemistákkal és igen jó áron lehetett mindent kapni. Vásároltunk is egy csomó sajtot, füstölt halat, zöldségeket és érett ananászt. A német szállásokhoz képest most kétszeres áron szálltunk meg, így volt rendes konyhánk, úgyhogy rendes leülős vacsit tartottunk :). Ja igen, az árért cserébe az egyik belső csatornára volt kilátásunk!

A harmadik képsorozat már Hamburgban készült! Az időjárással szerencsénk volt, az első nap tettünk is egy bringás kört a városban (46km – Strava log)! A bulinegyed látogatásunk is a groningeni élményhez hasonlóan alakult, jóra számítottunk de még annál is jobb volt :). Indulásnál nem gondoltunk, hogy túl sokáig fogunk maradni, Katinak már kicsit terhesek az esti órák :), ennek ellenére végül kb fél ötre értünk haza.

Hely megtekintése nagyobb térképen!