Aznap, amikor a Golconda erődnél jártunk még a Qutub Shahi dinasztia 7 generációjának síremlékeit is meglátogattuk. Ide nem volt külön külföldieknek szóló belépő, így mi is csak 30 rupit (120 Ft) fizettünk fejenként, ráadásul azért volt ilyen drága, mert fényképezni is akartunk! :) Az épületek környéke nem volt túl rendezett, de legalább nem volt zajos és volt árnyék, így sok család piknikezett itt.
Az épületek nagyon impozánsak voltak, már az erődből is láttuk a kupolákat a fák között. Az első épületnél az őr kedves volt és bemutatta, hogy mennyire jó akusztikájú termet építettek a 16. században. Halkan dúdolt valamit és az egész belső térben zengett a hangja. Csak cipő nélkül lehetett volna belépni, de pótzokni híján inkább nem merészkedtünk be.
Érdekes volt az is, hogy az indiaiak nem csak az épületeket, hanem minket is fotóztak, hol feltűnésmentesen, hol nagyon feltűnően. Épp pihegtünk az árnyékban, amikor egy család megkért minket arra, hogy fotózkodjunk velük. Odaállt a család apraja-nagyja, az egyik gyerkőcöt beállították közénk, majd a telefonuk kamerájával fotóztak néhányat. Visszafelé jövet még megkértek, hogy csak a kisfiúval csináljunk egy közös képet. Szemeztünk egy kicsit a 4 éves forma kissráccal, nagyon meg volt illetődve a fura fehér lánytól, akinek ráadásul világos a haja :).
Hely megtekintése nagyobb térképen!