Helyi jellegű poszt

Első felvonás: Ruhavásárlás
Vasárnap délután elvittek a lány munkatársak ruhát nézni. A KPHB bevásárló részre mentünk, az egyik lány férje vezetett, a dudaszóban ezen az úton sem volt hiány. Egy 4 szintes boltba tértünk be, ahol a földszinten árulták a ruha+nadrág kombókat (salwar kameez), a következő 2 szinten különböző minőségű szárik (indiai női viselet) sorakoztak a polcokon (még egy szint volt a férfiaknak). Itt úgy zajlik a vásárlás, hogy a vevőt leültetik egy pulthoz és az eladók elkezdik hozni az összehajtogatott ruhákat, amiket egy ügyes mozdulattal kilendítenek a pult fölé, így látszik a teljes ruha. Tanulnak az alapján, hogy mi tetszik és mi nem, próbálnak az ember kedvében járni. Vettem végül egy ruhát, kicsit át kell szabni a szoknya részét, mert itt nadrággal hordják a ruhákat, én meg anélkül fogom. A száris részlegen is jártunk, választottam is egy szépet, amit becsülettel körém is tekertek. Kis magyarázat: a szári igazából egy kis felsőrészből, valamint egy 6 méter hosszú anyagból áll, amit nagyon ügyesen magukra tekernek a nők. Nagyon szép volt az a szári, de nem tudnám mikor hordani, meg hát felvenni sem olyan egyszerű, így azt végül nem vettem meg. (Andris: ez hiba volt, nagy hiba.)


Második felvonás: Mozi
A Race2 filmet néztünk meg a fiú munkatársakkal egyik este, természetesen hindiül :). Bár nem itt forgatták, ez egy vérbeli bollywoodi film volt. Sajnos nem egy lepattant moziban néztük, hanem az egyik menő pláza mozijában, így nem volt teljesen autentikus az élmény. Azért szünet így is volt film közben, itt így szokás. Informatikus a csapat: többiek kiötölték, hogy nézzük felirattal a filmet, mármint saját telefonról :). Zoli csinált egy üres (egyértelmű kapitány: végig fekete) filmfájlt, Gábor meg vadászott egy kétes minőségű feliratot hozzá. Én csak a lejátszó programmal járultam hozzá a projekthez. Teljesen biztos voltam benne, hogy ez totál nem fog menni, végülis némi folyamatos bizgerálással, de ment. Sokat segített, hogy azért használnak sok angol szót is, így be tudtuk azonosítani, hogy jól állunk-e feliratügyileg. Kellett, hogy naprakészek legyünk a szappanopera jellegű eseménysorozatban :D.

Harmadik felvonás: Utazás szervezés
Ez volt a héten a totál behalás, indiaiakkal megbeszélni valamit kész szenvedés. Egyrészt imádnak telefonálni, csak épp nem érteni őket normálisan. A hangátvitel minősége is szar és végülis egyikünk sem echte angol. Az email megy, de csak a kérdések 60%-ra válaszolnak, aztán ha meg valamit kitalálnak már nemigen lehet visszakozni. Így végül kp-ban fizetjük ki a keralai programot, mert amit küldtek netes payU invoice az soha nem is ment, de ezt nem értették meg. Az már csak hab volt a tortán, hogy később a delhi környéki program szervezésénél az avis honlapja sem fogadta el a kártyánkat. Eddig kizárólag repülőt, távolsági buszjegyet és hotelt sikerült neten foglalnunk. Azért reméljük 9-én délben tényleg várni fog minket a cochini reptéren a sofőrös autónk!

Hely megtekintése nagyobb térképen!