Többen kérdeztétek, hogy hogyan aludtunk a kocsiban. Röviden: köszönjük nagyon jól :), hosszabban: azért ez igényelt némi itthoni előkészületet, valamint minden estét egy rövidebb pakolással kezdtük. Ebbe amúgy elég gyorsan beletanultunk, a végére már kész koreográfiánk volt.
Mielőtt lefoglaltuk volna otthonról a bérautót már a neten utánajártunk, hogy a Priusnak síkba dönthetőek a hátsó ülései, ez volt a legfontosabb sarokpont (az hogy még keveset is fogyaszt, csak hab volt a tortán :)). Amikor átvettük a kocsit természetesen kicsit izgultunk, a parkolóházban az volt a legeslegelső dolgunk, hogy fogtuk és ledöntöttük a hátsó üléseket. A sikeres művelet után 34 napig így is hagytuk, csak megpakoltuk a csomagjainkkal. Mivel nincs jó ágy matrac nélkül, az első nap szereztünk matracot az IKEAban (ugye emlékeztek, hogy ehhez 2 IKEAban is jártunk?). Azért hogy igazán kényelmes legyen az alvás, otthonról elvittük a megszokott párnáinkat (tényleg sokat számít, higgyétek el) és természetesen hálózsákot is pakoltunk, a hideg esték ellen.
Az utolsó nyugodt estén készítettük az alábbi képeket az átpakolásról, hogy bemutathassuk nektek. A folyamat a következő: először is mindkét ülést előrehúzzuk, majd az ülés mögött tárolt dolgainkat átpakoljuk az első lábtérbe. A hátsó lábtérbe beemeljük az utazótáskáinkat, némi feles cuccot még rárakunk a tetejükre, hogy szintben álljon a hátsó ülések ledöntött támlájával, ráhajtjuk a matracot és tadamm, már kész is van a 120 cm széles alvóhelyünk. OK, ez nem mérhető a vegasi szobánkhoz, de sokkal jobb, mint egy sátor.
A matrac, ha valakit érdekel az IKEA EXARBY matrac, itthon is kapható. Már csak egy Prius kell mellé ;)!
Update: a matrac leadásával vagy egy órát tengődtünk San Francisco külvárosában. Végül egy GoodWillt találtunk, de ott nem vették át, ezért hát khmm letámasztottuk egy nagyméretű kuka mellé. Lehet Salvation Armyvel kellett volna próbálkoznunk. Ikeaba visszavivésen is gondolkodtunk, de miután kivágtunk egy darabot a széléből ez már neccesebb lett volna :).
Hely megtekintése nagyobb térképen!