A Blue Mountains Nemzeti Parkot kihagyni hiba lett volna, nagy hiba. Talán túl sok kommentárt nem kell a képekhez fűznünk, inkább a bowerbird-ök párzási szokásairól szeretnénk még beszélni.

Magyarul lugasépítő-féléknek nevezett madarak családjának nagyobbik része poligám életet folytat, a pár hím tagjai különleges kompozíciókat építenek, hogy megnyerjék maguknak a közelben lakozó nőstények kegyeit. Nem vicc volt, hogy erről lesz szó! 🙂 Az egyik legszebb kompozíciót, egy vesszőfolyosót, a selyemmadarak készítik. Mi pont egy ilyenbe futottunk bele sétálás közben, az utolsó előtti képen láthattátok is.

A folyosó két oldala rengeteg apró elszáradt gallyból áll, ezeket apránként, egyesével helyezik el a madarak. Nagy műgonddal helyeznek el minden szálat, sokszor kiveszik és máshova rakják át. Mindezek mellett a kék színű cuccok nagy kedvelői, a környékbeli összes kék pet palack kupakot, szívószálat és egyéb műanyag szemetet begyűjtenek és esztétikusan elhelyezik a lugas körül. Mindeközben a nőstények a saját fészküket készítik el, egyedül. Amikor eljön a párzási időszak a nőstények végigjárják a környékbeli lugasokat és kiválasztják maguknak a legszebb lugas tulajdonosát. Az utódokat a nőstények egyedül fogják nevelni, a hímek továbbra is a lugas építésével foglalkoznak. Könnyen előfordulhat, hogy egy-egy lugas tulajdonosa hoppon marad és egy sokkal menőbb lugas hímje fog szinte az összes környékbeli nősténnyel párosodni.

Ebben az egészben a legviccesebb az volt, hogy pont az út ezt megelőző heteiben hallgattunk a kocsiban David Attenborough monológokat és az egyik epizód pont a bowerbirdökről szólt. A hanganyag végéből még beillesztünk egy részletet, David Attenborough hangjával a fejetekben olvassátok el: “Filming bowerbirds must be done from a hide, so to stand any chance of filming copulation you must select the bower that you think will most impress a female bird. The odds of doing so are in fact quite good, showing that we and bowerbirds have the same aesthetic sense and preferences, and that thought pleases me no end.”

(Magyarul: “Lugasépítő madarakat filmezni csak lesből lehetséges, tehát ahhoz, hogy legyen lehetőségünk párzást filmezni, azt a lugast kell kiválasztanunk, amely a nőstény tojóknak a legjobban fog tetszeni. Az esélyünk erre, meglepő módon, egész jó, ami azt jelzi, hogy a lugasépítő madarakhoz hasonló az esztétikus ízlésünk és preferenciáink, ami mindig jó érzéssel tölt el”.)

Canberra nem rég múlt el 100 éves, létezését Sydney és Melbourne rivalizálásának köszönheti. A város elméletben tökéletes még most is. Elképesztő mennyiségű fával ültették tele és mindezek mellett elképesztő mennyiségű utat is lefektettek. A város alapterveire kiírt pályázatot egy chicagói tervező páros nyerte és a Mount Ainslie csúcsáról szemlélve jó munkát végeztek. A folyó, a War Memorial és a parlament nagyon jól jött ki, mondaná az ember, dehát nem a véletlen adta így ki. A kilátóban ki is van rakva a tervezők skicce amit a terep adottságai alapján rajzoltak (úgy, hogy még sosem jártak ott) konkrétan a jövőbeli kilátó pontjából megszerkesztve: igen precízek voltak, tényleg minden úgy van ahogy eltervezték.

A várost úgy tervezték meg, hogy nem egy egységet alkot, hanem több kisebb központot alakítottak ki és ezek között gyorsforgalmi utakat raktak le. Tényleg elképesztő mennyiségben vannak a 80-100 km/h-es limittel rendelkező utak. Judyék lakásához, ahol laktunk, a központból 8-as formában vezettek utak, így el lehetett dönteni, hogy a két lehetséges íves pályából melyiken menjünk (szinte semmilyen út nem egyenes, hanem valamilyen ívet követ). Ez egyrészt azért volt problémás, mert nem volt egyenes út ergó többet kellett autózni, másrészt meg azért mert sofőrként egyszerűen nem bírtam követni, hogy mi merre meddig :). Úgy képzeljétek el, hogy ezek az utak mindig egy teljesen semleges füves-eukaliptuszos-kis dombos tájban haladnak és bárhova mentünk legalább 4 komolyabb bal-jobb kanyar volt ahol fűutat váltottunk. Valahogy hiányoztak a viszonyítási alapok és azzal, hogy folyamatosan ívesen mentünk azt is elfelejtette az ember, hogy merről jött :).

Nyilván ezeket a lakók megszokják, megtanulják. A baj nem ebből lett, hanem ezekből a kis szatellit lakónegyedekből, amik apróbb különálló falukként működnek. Többet megnéztünk, mindegyik közepén van egy kis tó meg egy kis bevásárló rész, tehát elég “kedvesek”, de valójában mégsem működnek igazán jól. Egyrészt ezek kicsik, tehát annak a valószínűsége, hogy valaki pont ott lakik ahol dolgozik is, igen alacsony, főleg, hogy a munkahelyek leginkább a központi részen vannak csak. Erre rájön a chicagói tervezés hatalmas hiánya, hogy eleve nem villamosok / tömegközlekedés köré lettek a negyedek tervezve, így jószerivel csak autó az, amivel kényelmesen lehet haladni. Busz van, de ritka és drága. A bringára elég jól felkészültek, a főutak nagy részén lehet is bringázni, de ki akar a 80-100-zal száguldozó autók mellett tekerni? Illetve a távolságok is kicsit nagyok az üres országúti szakaszok miatt, könnyen van 20km két pont között.

Az autós életnek és a hibás tervezésnek köszönhetően a valójában Debrecennél is nagyobb város estére teljesen kihal. Mi ezt nem mértük fel, csak a helyiek véleményére támaszkodunk, illetve azt sem tudjuk, hogy milyen Debrecen központja este :). Mindenesetre hiába a sok belefektetett pénz és energia Canberra mégsem sikerült igazán élhetőre.

Pár megjegyzés a képekhez. A hatalmas tányérok a NASA és a helyi kutató intézet (CSIRO) közös rádió-teleszkópjai (remélem így hívják magyarul). Gyakorlatilag az összes űr-projekt használja ezt a központot kommunikációra. A NASAnak mindössze három ilyen telepe van a földön, ezen kívül van egy Spanyolországban Madrid közelében, illetve az USAban a Los Angeles melletti sivatagban. Szépen precízen egymástól 120-120 fokra vannak, így az űrállomással illetve a többi világűrben repülő cuccal folyamatos a kapcsolat, elég menő :).

Canberrába főleg az emlékek miatt mentünk, itt lakott a Tamás család 4 évig. Ezzel a poszttal a család legkedvesebb emlékeit szeretném felidézni: a jó kis Magna, az utcánk, az egyetemtől bérelt ház egy szuper környéken (Deakin), ami azóta eléggé puccos hely lett. Jártunk a Telopea Park sulinál, ahonnan rengeteg szép emlékem van. Vettünk egy teljes Mississipi Cheesecake-et is, a család nagy kedvencét!
Jó volt újra tizenévesnek lenni! 🙂

Vegyes képek két nap eseményeiről. Első nap Healesvilleből indulva a Maroondah Highwayen át Alexandraig jutottunk el. Itt egy térkép alapján létező ingyenes kempinget kerestünk meg egy kis folyó mellett. Egy kicsit nehezen lett meg, de végül ott volt és tényleg ingyen volt. Kicsit zavaró módon rajtunk kívül nem volt senki, de a táj mindenért kárpótolt. Ha kellene negatívumot említeni: a tehenek hangosak voltak :). Ez egy gyorsfolyású folyó volt így nem is fürödtünk, a leírás alapján itt pisztrángot lehet fogni amikor épp szezonja van.

Rákövetkező nap fel kellett hajtanunk az autóútig Benallahoz, nem volt közvetlen egyenes út a Kosciuszko Nemzeti Parkba. Itt este szintén kempingeztünk, megint csak egy patak mellett. Ez már sokkal népszerűbb hely volt és itt fürödtünk is a patakban, ami meglepően kellemes hőmérsékletű volt. Sőt itt már nem tehenek, hanem kenguruk voltak a szomszédaink, a tisztáson legalább 40-50 legelészett az este :). A Kosciuszko szép volt, de nem sétáltunk benne, csak átautóztunk rajta. Az egyik síközpontot is érintettük, az ilyenkor nyáron a hegyi bringásokat és a túrázókat szolgálja ki (a felvonók is üzemelnek). Volt rengeteg országútis is: egy öreg bicajos úr pont akkor ért fel a Dead Horse Pointra (1582m) amikor mi is és megjegyezte, hogy örül, hogy nem Dead Cyclist Pointnak hívják :).

Melbournetől északkeletre Healesville-ben van egy állatpark, ahol elég nagy területen, sok ausztrál őshonos állatot lehet megnézni. A jobban sikerült képeken kívül (amiket feltöltöttünk) láttunk még koalákat közelebbről, de csak aludtak egy-egy facsonkon, így ők nem voltak olyan izgalmasak. A hüllőházban viszont izgalmasat láttunk, egy barna kígyó fogyasztotta el éppen az ebédjét, egy egeret, amit egyben próbált lenyelni. Állítólag ez olyan mintha egy ember egy görögdinnyét tudna egészben lenyelni. Láttunk még ezen kívül platypust is (kacsacsőrű emlőst) de őket nem tudtuk lefotózni, mert félhomály volt a medencéjüknél és nagyon gyorsan úsztak.

A madárbemutatót szerencsére megtartották a nagy hőség ellenére is, így láttunk néhány szép ragadozómadarat repülni, sőt egyet még vízben halászni is. Volt egy ügyes beszélő papagáj is, aki egy plakát kinyitásával hívta fel a látogatók figyelmét arra, hogy vásároljanak 100%-ban újrahasznosított papírból készült WC papírt. A Wipe for Wildlife kampány szerint Ausztráliában állítólag évente több millió fát húznak le a WC-n. Hasonló felhívás szólt például a mosdóban is, elég vicces és szokatlan volt!

A látogatásunk pont az első igazán meleg nyári napra esett (volt legalább 35 fok), így az állatok is és Andris is nehezen viselték a körülményeket. Az utolsó képen látható dingópáros egyik tagjával Andris nagyon együtt érzett, majdnem bement és befeküdt mellé a kőhíd alá! 🙂