Daintree

Cairns környékén a Nagy Korallzátony mellett a Daintree Nemzeti Park esőerdői a fő látnivaló. Ez a Wet Tropics (azaz nedves trópusok) Világörökség részét képezi. Első találkozásunk az itteni esőerdővel a Mossman Gorge-nál volt: itt több helyen lehet csobbanni a patakok kristálytiszta és hűvös vizében. Elindultunk egy 2 kilométeres körsétára az esőerdőben, majd amikor a legtávolabbi pontján jártunk a körnek, elkezdett dörögni az ég. Nem vettük komolyan, inkább megáztattuk a lábainkat az egyik kis medencében. Amikor már éreztük, hogy ennek fele sem tréfa, továbbindultunk, hogy a maradék 700 métert megtegyük a bejáratig. Esélyünk sem volt, hamar rákezdett az eső és a fák sem fogták fel a vizet: olyan érzésünk volt, mintha dézsából öntötték volna a meleg fürdővizet. Igazából vicces volt a helyzet, mert miután már bőrig áztunk, nem volt kellemetlen az eső, csak az zavart, hogy a hátizsákunkban ott voltak az útleveleink is. Egy esernyős turistacsoport segítségével átrendeztük a táskánkat, így szerencsére végül nem ázott el semmi. Másnap kicsit rakoncátlankodott a fényképezőgépünk, de szerencsére hamar életre kelt.

Az utunk utolsó teljes napján nem bírtuk ki, hogy ne menjünk el a partmenti út legészakibb pontjára, Cape Tribulationbe. Itt ér véget az aszfaltozott út, innen már csak terepjáróval lehet továbbmenni, Cooktownig. Az elején unalmas cukornád ültetvények között haladtunk, majd átkompoztunk a Daintree folyón az esőerdőbe. Kivételesen a kompon adtak térképet is, így tudtuk végre, hogy mi merre lesz. Ezen a szakaszon több helyen is vannak ingyenes kiépített sétautak, amik egész jók voltak. Egy kivételével végigjártuk őket, elég is volt az esőerdőkből a végére :). Itt is mindenütt ki volt téve a krokodilveszély tábla, ezért kicsit meg is ijedtünk amikor hangokat hallottunk a mocsárból az egyik fapallós úton. Hamar kiderült, hogy három vaddisznó volt. Ez már a nap harmadik ilyen esete volt, az előző strandnál egy goanába botlottunk :). A nap pedig úgy kezdődött, hogy láttunk olyan 15 méterre tőlünk egy kasszovárit is, ami állítólag tényleg veszélyes lehet. A kasszovári egy struccszerű röpképtelen madár, tud agresszív lenni, ilyenkor védekezni kell. A legjobb egy táskát magunk elé rakni, vagy elbújni egy fa mögé :). Szerencsére mi vettük észre őt és nem fordítva :).

Van ezen az úton egy nagyon szép fekvésű fagyizó is, mindenkinek javasoljuk, hogy próbálja ki a különleges trópusi gyümölcsökből készült fagyit. Itt helyben termelik őket, meg is lehet nézni a fákat a kertben. A hölgy előttünk éppen egy jackfruitot bontott ki, így végre meg tudtuk kóstolni, jó ízű volt!


Hely megtekintése nagyobb térképen!

Búvárkodás az Agincourt Reefen

Port Douglas kikötőjéből az úton harmadszor is kihajóztunk a Nagy Korall Zátonyra, de most egy speciálisan sznorkelezésre (könnyűbúvárkodásra) és búvárkodásra szakosodott hajóval. A SilverSonic hajó az Agincourt Zátonycsoportra, a korallzátony keleti határára viszi ki a búvárokat. Erről azt olvastuk, hogy itt a legszebb a korall élővilág, mivel itt még nem fakította ki a szárazföldről bemosott, a cukornád termeléséhez használt műtrágya és permetszer.

A nap során három különböző ponton állt meg a hajó, parkolás után leengedte a hátsó deck egy részét a vízbe, ahonnan kényelmesen be lehetett toccsanni. Ilyenkor nyáron a tengervíz 28-29 fokos, emiatt ezen a vidéken sok lehet a medúza, amelyek közül néhány akár életveszélyes is lehet. Emiatt kizárólag teljes testet fedő vékony kezeslábasban mentünk be a vízbe, ez a ruha nem csak a medúzák ellen, hanem a nap ellen is ideális védelem volt. Nekünk óriási szerencsénk volt, mivel egy optimális napot fogtunk ki, sütött a nap és a víz olyan tiszta volt, hogy simán leláttunk 7-8 méteres mélységbe.

Befizettünk egy-egy félórás vezetett búvárkodásra, így rögtön az első helyen azzal kezdtük, hogy a nagy palackkal a hátunkon csobbantunk. Szép lassan, egy kötél mentén haladtunk egyre mélyebbre, majd elhagytuk a kötelet és szabadon úsztunk. Sajnos Kati még azzal volt elfoglalva, hogy a bal fülében nyomáskiegyenlítsen, mikor Andris arra koncentrált, hogy jól mutasson a teknős mögött :). Még jó, hogy a fotós srác pont azt mondta merülés előtt, hogyha ott van ő meg a teknős, akkor menjünk oda, bár hozzátette, hogy azért ez az első merülésen úgysem jön össze :).

163

A búvárkodás után még volt egy kis időnk a “megszokott” pipás úszkálásra, majd egy rövid továbbhajózás után megálltunk a második ponton, ahol egy kb. 20 méter magas vízalatti hegy mellett sok, nagy ezüstösen szikrázó hal úszott. Volt egy nagyobb kiterjedésű korallzátony is, ami mellett hosszában úsztunk, megfigyelve a tenyérnyi halak mindennapi életét és civakodásait is. A harmadik megállónál a búvárokat “kidobtuk” hamarabb, majd a hajó beparkolt egy következő zátonyszakasz mellett. Itt volt szerencsénk bébicápákat látni, teknőssel úszni és együtt levegőzni a vífelszínen és megszámlálhatatlan mennyiségű kis és nagytestű halat látni. Kati még látott egy csapat kisujjméretű halat, akik kiugorva a vízből menekültek valami elől. Iszonyatosan élveztük a vízfelszínen úszkálást, különösképpen, hogy ilyen meleg és tiszta volt a víz. Épp amikor már teljesen elköszöntünk a zátonytól és úsztunk a hajóhoz, hátulról érkezve elhúzott 15 centivel a hasunk alattunk egy jó erős méteres Napóleon hal. Kicsit betojtunk :). Aztán kiderült, hogy barátságos hal, szokták is etetni ha előkerül.

Port Douglasból az út Palm Cove-ig (ahol az utolsó három estére volt szállásunk) pedig maga a mini Great Ocean Road. Tényleg nagyon szép út, sok szakaszán végig a part mellett halad. A rákövetkező napokban még egyszer megtettük az utat fel és alá, mikor Cape Tribulationbe mentünk, de az már a következő poszt része :)!


Hely megtekintése nagyobb térképen!

Atherton Tablelands

A tengerpartról felkanyarodtunk a hegyek közé az Atherton Fennsíkra. Itt sem sík területre kell gondolni, hanem dimbes-dombos zöld legelőkre. A betelepülő fehérek jövetele előtt itt sűrű esőerdő borította a környéket, ami szerencsére itt-ott megmaradt, így néhány nagyon hangulatos vízesés a mai napig látogatható. Ezen kívül sikeresen fennmaradt a “függöny fikusznak” nevezett fa is, amelynek a légzőgyökerei sűrű függönyt imitálva nyomulnak a föld felé. Kati emlékei szerint ez a fa már 20 éve is látványosság volt és ugyanígy jól nézett ki. Ilyen fikuszból persze több is van, de kevésnek sikerült ennyire látványos formát öltenie.

A fennsíkra nem csak a hangulatos vízesések miatt mentünk, tartogatott számunkra még egy meglepetést, a platypuszt, azaz kacsacsőrű emlőst! Yungaberra nevű falucskáról azt olvastuk, hogy a patakban sok platypus él. A kacsacsőrű emlős hajnalban és szürkületkor aktív: a meder alján az iszapban keresi táplálékát, ezzel buborékokat ereget a víz színére. Miután elkapott egy rákot, felúszik a víz felszínére, ott összerágja a csőrével, majd zsupsz újra lebukik. Az esti lesünk sajnos sikertelen volt, pedig kitartóak voltunk, csak a közelgő vihar elől kellett befutnunk. Hajnalban újra megpróbáltuk és akkor már a kezdeti nehézségek után szerencsések lettünk! A kezdeti nehézség azt jelentette, hogy Andrisnak sikerült a nedves sáron elplattyannia, szerencsére nem bele a patakba, csak majdnem :). De rögtön ezután meg is jelent az első platypusz és utána még több is!


Hely megtekintése nagyobb térképen!

Újabb etap észak felé

A repülés élménye után folytattuk a végtelenített vezetést. A szedett-vedett képekhez pár érdekesebb megjegyzést fűznénk. A nagy mangó nem egyedi jelenség, van vagy 50 ilyen cucc Ausztráliában, a helyiek nagyon szeretik valamiért. Mi is láttunk párat: birkát, banánt, rákot és a mangót. A mangó a legkevésbé érdekes, de ezt sikerült rendesen lefényképezni :). Itt álltunk az árnyékunkon is, itt a trópusokon már igencsak fentről tűz le a nap!

Este csak az utazásunk szokásos szeszélye jött, villámlás és esők. Másnap folytattuk az utat, szerencsére jó időben, a rossz prognózis ellenére. A Hinchinbrook kilátóban meglepődtünk, nagyon jól nézett ki a Hinchinbrook sziget, 1121 méter magas a legnagyobb hegy rajta! Nagyon védett a sziget, csak engedéllyel lehet látogatni, kb 40 fő tartózkodhat egyszerre a szigeten. Így garantált, hogy nem lesz tömeg, ugyanis több mint 400 km2 a sziget területe :). Állítólag van egy nagyon szép több napos gyalogtúra a szigeten (hihető a látvány alapján), kisebb bökkenő, hogy kb fél-egy évre előre le kell foglalni az engedélyeket. Ja még valami, azért óvatosan tessék menni, mert krokodilok lakják a sziget körüli vizeket :).


Hely megtekintése nagyobb térképen!

Whitsunday és a reef fentről

Bicskanyitogató képsorok következnek egy repülő ablakából. Az ocean raftinggal egy csomagban vettük meg ezt az egy órást repülést, amely a szigeteken túl a reef fölé is berepült. Ez egy sima “kerekes” repülő volt, de még drágábban hidroplánnal is ki lehet repülni. Működik a helikopter is, vannak hozzá stégek a reefen, úgyhogy lehet sznorkelezni is (ha valaki feltétlen szórni akarja a pénzt 🙂 ).

Mi elégedettek voltunk ezzel a kombinációval, úgy terveztük, hogy még északabbra is kimegyünk majd a külső korallzátonyra, így nem lett volna értelme kifizetni a kijutást itt is. Viszont érdemes volt kirepülni a korallzátony fölé, mert a hajókból egyáltalán nem érezni a méreteit és a víz különböző színeit is csak innen látni igazán. Apropó, ahogy a raftingon is, itt is csaj sofőrt kaptunk :)!


Hely megtekintése nagyobb térképen!