Ausztrália egyik legszebb autósturista útján jártunk, a Vízesések Útján. Otthagytuk a tengerparti esős időt és reménykedtünk benne, hogy a hegyek mögötti fennsíkon talán jobb idő lesz. Nem volt, az első kilátónál olyan köd fogadott, hogy 10m-re sem lehetett látni, nemhogy több kilométerre. Kicsit elkeseredve ugyan, de tovább autóztunk a turista úton, az Ebor vízesés felé. Arrafelé már szerencsére felszakadozott a felhőzet és láthattuk a marhákat legelni a dimbes-dombos tájon :).

Maga az Ebor vízesés három részből áll, minden része önmagában is jól nézett volna ki, de így egyben nagyon impresszív volt. A környező eukaliptusz erdőkről nem is beszélve! Visszaindultunk a kinézett kempingbe a Platypus Flat-re, ahol elvileg naplementekor látni a folyóban vadonon élő platypuszokat! Azt tudtuk, hogy az út befele földút lesz és vagy 14km, de azért megpróbálkoztunk a bejutással. Kár volt, valahol 11km után egy meredek szakasz előtt feladtuk. Lemenni nem lett volna gond, de féltünk, hogyha este sok eső esik még akkor nem tudunk majd kijönni. Egy külön sztori volt mire megfordultunk az egysávos úton: persze pont akkor jött egy csapat krosszmotoros, amikor éppen teljesen keresztben álltunk az úton :). Sikeresen kikerültek minket, mi a megfordulás után pedig visszavánszorogtunk a főútra. Kicsit sajnáltuk a dolgot, de legalább megpróbáltuk.

Végül visszatértünk a Dangar vízeséshez, amit a ködös időben előtte meg sem néztünk, csak elhajtottunk a falu mellett. Ez is hatalmas robajjal zúdult be egy kis 270 fokban kőfallal határolt “medencébe”. Legalább ennyi előnye volt az esőknek, hogy bőven volt víz a patakokban. Kifele jövet itt szerencsésen észrevettünk egy kis piros camping táblát. Bevezettünk egy telekre, ahol mások is voltak, így nyugodtan elhelyezkedtünk és fürödtünk is. A környéken senki “hivatalos” nem volt, így egyelőre nem értettük még, hogyan fogunk fizetni. Bill reggel 7 óra 14 perckor kopogott az autó ablakán, így megoldódott a rejtély, átadtuk a 20$-t. Azért nem pont erre akartunk kelni :).

Másnap visszatértünk a ködös kilátónkhoz, ahonnan mostmár láttuk is a környéket! Innen indult egy sétaút az esőerdőn át, amely több kisebb vízesést is érintett. Maga az út volt igazán érdekes, mert a Dorrigo Nemzeti Park területén haladt, amely a világörökség részét képezi. Séta után tettünk egy második kört Bellingenben is, majd elindultunk tovább a part fele.