Napfelkeltés kelés után megindultunk Munnarból Thekkady fele. Utunk pálmafás-rizsföldes-banános-tea ültetvényes tájakon vezetett. Itt már enyhe volt a forgalom, kellemes tavaszias volt az idő. Már Thekkadynál, a banánmuníció beszerzése után (négyfélét is vettünk), az első programunk az elefántogolás volt!

Az elefántunk éppen 28 éves volt és Máriának hívták, de Katit azért nem cseréltem el rá :). Viccesen vastag és szőrös bőre van, illetőleg meglepően magas és jól belátni róla a környéket. Egyébként Mária fél a kutyáktól, pedig nem hiszem, hogy bármit tudnának kezdeni vele.

Ezután behajtottunk a Periyar vadrezervátumba, ahol kezdetét vette a várakozás. Sorba álltunk vagy 40 percet a hajójegyért, hogy utána még egy jó órát várhassunk a hajó indulásáig is. Közben a helybeli majmokkal múlattuk az időt. A jegyvétel amúgy elég vicces procedúra volt, mindenkinek felírták kb minden adatát és így névreszóló helyjegyet (!) kaptunk a kb 100 fős hajóra. A hajón folytatódott a szigor, mindenkit bebugyoláltak mentőmellénybe és útközben felállni sem lehetett a helyekről. Kicsit kiakasztó volt, tekintve, hogy egy tök nyugodt kis tavon hajóztunk, ahol rajtunk kívül csak a többi sétahajó volt. Végülis láttunk a távolban még egy elefánt családot is, akik vadon élnek a rezervátumban. Ezen kívül láttunk bölényeket, szarvasokat, de a várva várt tigris elmaradt (mondjuk nem is számítottunk rá). Sajnos elég büdösek és lassúak voltak a hajók, inkább azokat kéne felújítani a mentőmellényes bohóckodás helyett. Megfigyeltünk egy csapat Indiana Jonesnak beöltözött nyugatit is, ahol mindenkinek (!) vérprofi fotógépe volt, marha nagy objektívekkel.