A tuktukosunk Raja miközben minket fuvarozott, kezdő tuktukvezetési órákat is tartott egy fickónak, aki aznap vezetett először tukit. Ez azt eredményezte, hogy minden egyes emelkedő közepén szinte megálltunk, mert a tanuló elfelejtett visszaváltani vagy nagyobb gázt adni, majd itt Raja átvette az irányítást és kín keservesen valahogy feljutottunk az emelkedő tetejére. Megkérdeztük, Raja 11 éve vezet tukit, 15 éves korában kezdte – tényleg nagyon jól nyomta. A naplementenéző dombra alig bírtunk volna felkaptatni, erre Raja kitessékelte a tanulót a tukiból, így csak a hasznos tömeg maradt :).
Sötétedés után hajtottunk vissza Hospetbe, szerencsére a tuktukon volt lámpa elől-hátul, de ez egyáltalán nem volt elmondható minden járműre, ami közlekedett az úton. Az egyik előzésnél egy hajszálon múlott, hogy nem hajtottunk neki szemből egy két ökrös szekérnek, amin egy iciripiciri fény sem pislákolt. Az esti látási viszonyokat még az is nehezítette, hogy minden autó alapból reflektorral közlekedik az úton, így a sofőr az idő nagyrészében vakon (vagyis érzésre) vezet.
Napközben nem volt nagy az élet az utakon, de a naplemente közeledtével előkerültek a tehenek és a kecskék a hozzájuk tartozó pásztorokkal.
Hárman utaztunk együtt, így valakinek hátul középen kellett ülnie és mivel én voltam a legkisebb én nyertem meg ezt a pozíciót. Ez néhány képnél érdekes összhatást eredményezett.
További képekért Hampiról ajánlom Gábor bejegyzését a szombati napról.
Hely megtekintése nagyobb térképen!