Ebéd után már várt minket Raja és folytattuk a túránkat a királyi területen (Royal Enclosure). Talán a legszebben díszített templomokat/épületeket hagytuk a végére. Ekkor néztük meg a király magántemplomát, a Hazara Rama-t, ahol a gránit oszlopok és a falak a padlótól a tetőig faragva voltak szebbnél szebb mintákkal, domborművekkel. Ezek a domborművek történetet meséltek, de őszintén, nekem csak szépek voltak.

Jártunk a királynő fürdőjében is, ennek a kertjében egy iskolás csoport ebédelt. A nap folyamán már több ilyen egyenruhás lánycsoporttal is találkoztunk, mindig nagyon kedvesen mosolyogtak, köszöngettek ezek a 14-15 éves lányok. Fiatalabb gyerekek egy csoportjával is találkoztunk, ők már nem voltak annyira félénkek mint a lányok, ők odafutottak hozzánk és mindenáron kezet akartak fogni velünk. Az egyik kisfiú kérdezte, hogy honnan vagyunk és kérte, hogy adjunk neki a mi pénzünkből – mázlija volt a gyereknek, mert Gábornál volt egy 20 Ft-os. Amikor kiderült, hogy nem ér túl sokat, azért egy kicsit elszontyolodott.

Naplemente előtt még elmentünk a Vitthala templomhoz, az egyik fő látnivalóhoz. Itt van az udvarban egy kőszekér, ami egykoron állítólag gurult, de most csak nagyon jól néz ki a kerekeivel és a sok faragással. A másik nevezetessége a templomnak, hogy ha szakszerűen megkongatják a kis tartóoszlopokat, akkor különböző hangokat adnak. A UNESCO betiltotta az oszlopok kongatását (hogy nehogy tönkre menjen), de ugye Indiában minden lehetséges, így az őr is megvesztegethető… Tényleg nagyon szépen szóltak így ujjal ütögetve is, hát még milyen lehetett, amikor célszerszámmal kongatták.

Ezután siettünk vissza a tuktukhoz, hogy még időben felérjünk a kiszemelt naplementenéző dombra. Elég jó volt innen is a táj, a nagy sziklák, a rizsföldek, a banánligetek és a kókuszpálmák egyvelege. A naplementenézés a dombtetőről tökéletesen keretbefoglalta a Hampiban eltöltött napot.