Ketten a kínaiak között

Csináltunk még egy kínai boltos posztot (ez még SF, azóta már jóval délebbre vagyunk). Kétszer is voltunk fent a kínai negyedben enni-vásárolni, elég jó hangulata van. Az árak általában jobbak vagy hasonlóak mint otthon. Ez persze SF más negyedeire nem érvényes, egy kaja legalább 8$/fő, és ez kb egy hamburgert jelent, vagy valami hal+krumpli ilyesmi. Mint kiderült a borravaló 10%, ha csak kb oké volt, 15% ha elégedett vagy, és 20% ha jó volt. Azt hiszem ezt nem fogjuk tudni tartani…

Örömmel jelentem, hogy már ettünk Mekiben! A sajtburger az ubit leszámítva gyakorlatilag ugyanolyan volt mint otthon. Nem csak az íze, hanem szerencsére az ára is, ami 1$. Nem véletlen tehát, hogy a legszakadtabbak esznek itt, és mi is fogunk még :). Amúgy SF belvárosi részében szerintem több Starbucks volt mint ilyen gyorsétterem.

Visszatérve a kínaiakra, véletlenül találtunk egy egész jó helyet bringázás közben egy buszmegállóban! Hatalmas sor állt ki az utcára (természetesen csak kínaiakból), úgyhogy Kati beállt, és vett nehezen beazonosítható “dim sum”-okat, amik ilyen tésztába töltött húsos-zöldséges-rákos cuccok, amiket gőzben főznek ki. Igen jók voltak, és persze ez is budget árazással ment. No nem szaporítom a szót, jöjjön pár kép, meg egy videó!



Hely megtekintése nagyobb térképen!