Surfers Paradise

Ezt a bejegyzést inkább a képekkel kezdenénk :).


Kicsit hihetetlen, nem? Ami a képeken van az a Gold Coast, aminek az egyik kerülete a Surfers Paradise, ahol mi is megszálltunk. A szóbeszéd szerint az aranypart név nem csak a homok színére utal, hanem az itteni ingatlanbefektetések hozamára is :). Surfers Paradise nem is olyan régen még csak egy kis falu volt a parton, ahol simán a strandra parkoltak az autókkal az emberek és csak szörföztek-fürödtek. 1971-ben épült az első 20 emeletes épület a környéken, azóta “kicsit” felpörögtek az események. A Q1 épület (no nem az ami az I épület mellett van Lágymányoson) már 78 emeletes és egy ideig a világ legmagasabb lakóháza volt. Sőt, ami a mi képeinken nem is látszik teljesen jól, az a rengeteg mesterséges csatorna amit a belső öbölben kialakítottak, érdemes megnézni a műhold képeken ha van időtök.

Mi végül két estét töltöttünk itt és a hely nevéhez híven az első napon befizettünk egy szörf oktatásra! Két óra volt, 8 fős csoportban voltunk két oktatóval. Volt némi elméleti része is, hogy mi-merre-meddig, illetve a gyakorlat a vízben :). Természetesen ahogy számítani lehet rá, sokkal nehezebb, mint aminek látszik :). De hasonló a síeléshez, már az elejétől kezdve viszonylag élvezi az ember azt is, ahogy bénázik a vízben. Mi a sima fekve siklásba elég gyorsan belejöttünk, utána jött a neheze, fel kellett állni a deszkán. A végére mind a kettőnknek sikerült, ha nem is hosszabb időre, de néhány pillanatra igen. Tökre élveztük, nem is tudom miért halasztottuk eddig a dolgot. (Oké tudom, vagy esett az eső, vagy nem volt szállásunk estére, stb…)

Szerencsére a szörfös napon még nem volt sok medúza a vízben, így megúsztuk csípés nélkül. Rákövetkező napra viszont tele lett velük a strand. Ezek nem veszélyesek, állítólag csak olyan mint egy pofon, ami egy óráig tart :). Legalábbis így mesélte nekünk az életmentő srác a parton. Ez egyébként itt nem csak munka, hanem egyfajta hobbi és szórakozás is. Van “életmentő verseny” és konkrétan láttuk az edzést a strandon :).

Hely megtekintése nagyobb térképen!

Észak Új Dél Wales

Visszatértünk a tengerpartra és Coffs Harbourben rögtön bementünk a botanikus kertbe, a mangrove sétaútra, ami egy fapallókból álló emelt sétaút a fák között. Épp apály volt, így a légzőgyökerek között kis rákok rohangásztak az iszapban. Jó a hallásuk, ezért nagyon halkan és lassan haladtunk, amíg nem jött egy kisfiú aki elkezdett futkározni a fapallókon és az összes rák el nem bújt.

Lennox Head előtt a sziklaszirtről siklóernyősök indultak épp amikor odaértünk. Elég félelmetes volt, ahogy felszálltak előttünk a nagy szélben. Viszonylag rövid nekifutójuk volt és a végében nem is volt semmi, csak a fával benőtt sziklaperem. Levegőben is fordultak pár ijesztőt, remélhetőleg értettek hozzá :). Mind a kettő egy-egy turistát vitt fel repülni.

Este az Ainsworth tó partján szálltunk meg egy kempingben. A tó amiatt érdekes, mert a vizét a partján álló teafák gyökere sötétbarnára színezi, nincs 30 cm a látótávolság a vízben. Még Karácsonykor ajánlották nekünk, hogy fürödjünk itt, mert a teafaolaj miatt jót tesz a bőrnek a tóban fürdés. Megfogadtuk a tanácsot és jót úsztunk a kellemesen meleg vízben. Ha már vizesek voltunk, átsétáltunk az úton a tengerpartra is – a rossz idő miatt Narrawallee óta nem voltunk a tengerben, így nagyon meglepődtünk, hogy itt mennyire meleg volt a víz! Sajnos a hullámok elég gonoszak voltak, nagyon átbuktak és ezzel le akarták szedni a fürdőruhánkat. Azt nem, de egy búvárszemüveget sajnos szerzett tőlünk az óceán.

Rákövetkező nap nagyrészt autózással telt, megnéztük Byron Bay-t, ahol a rosszidő miatt nem sikerült delfinekkel kajakoznunk (nem indult a túra). Cserébe megnéztük a világítótornyot majd továbbálltunk észak fele. Útközben szép rálátásunk volt a Warning hegy tetejére. Ezen a napon átértünk Queenslandbe, egy kis ízelítő a további tartalomból: szörfözés, újra magas házak, búvárkodás, esős idő, stb :).


Hely megtekintése nagyobb térképen!

Waterfall Way

Ausztrália egyik legszebb autósturista útján jártunk, a Vízesések Útján. Otthagytuk a tengerparti esős időt és reménykedtünk benne, hogy a hegyek mögötti fennsíkon talán jobb idő lesz. Nem volt, az első kilátónál olyan köd fogadott, hogy 10m-re sem lehetett látni, nemhogy több kilométerre. Kicsit elkeseredve ugyan, de tovább autóztunk a turista úton, az Ebor vízesés felé. Arrafelé már szerencsére felszakadozott a felhőzet és láthattuk a marhákat legelni a dimbes-dombos tájon :).

Maga az Ebor vízesés három részből áll, minden része önmagában is jól nézett volna ki, de így egyben nagyon impresszív volt. A környező eukaliptusz erdőkről nem is beszélve! Visszaindultunk a kinézett kempingbe a Platypus Flat-re, ahol elvileg naplementekor látni a folyóban vadonon élő platypuszokat! Azt tudtuk, hogy az út befele földút lesz és vagy 14km, de azért megpróbálkoztunk a bejutással. Kár volt, valahol 11km után egy meredek szakasz előtt feladtuk. Lemenni nem lett volna gond, de féltünk, hogyha este sok eső esik még akkor nem tudunk majd kijönni. Egy külön sztori volt mire megfordultunk az egysávos úton: persze pont akkor jött egy csapat krosszmotoros, amikor éppen teljesen keresztben álltunk az úton :). Sikeresen kikerültek minket, mi a megfordulás után pedig visszavánszorogtunk a főútra. Kicsit sajnáltuk a dolgot, de legalább megpróbáltuk.

Végül visszatértünk a Dangar vízeséshez, amit a ködös időben előtte meg sem néztünk, csak elhajtottunk a falu mellett. Ez is hatalmas robajjal zúdult be egy kis 270 fokban kőfallal határolt “medencébe”. Legalább ennyi előnye volt az esőknek, hogy bőven volt víz a patakokban. Kifele jövet itt szerencsésen észrevettünk egy kis piros camping táblát. Bevezettünk egy telekre, ahol mások is voltak, így nyugodtan elhelyezkedtünk és fürödtünk is. A környéken senki “hivatalos” nem volt, így egyelőre nem értettük még, hogyan fogunk fizetni. Bill reggel 7 óra 14 perckor kopogott az autó ablakán, így megoldódott a rejtély, átadtuk a 20$-t. Azért nem pont erre akartunk kelni :).

Másnap visszatértünk a ködös kilátónkhoz, ahonnan mostmár láttuk is a környéket! Innen indult egy sétaút az esőerdőn át, amely több kisebb vízesést is érintett. Maga az út volt igazán érdekes, mert a Dorrigo Nemzeti Park területén haladt, amely a világörökség részét képezi. Séta után tettünk egy második kört Bellingenben is, majd elindultunk tovább a part fele.


Hely megtekintése nagyobb térképen!