A tengerpartról felkanyarodtunk a hegyek közé az Atherton Fennsíkra. Itt sem sík területre kell gondolni, hanem dimbes-dombos zöld legelőkre. A betelepülő fehérek jövetele előtt itt sűrű esőerdő borította a környéket, ami szerencsére itt-ott megmaradt, így néhány nagyon hangulatos vízesés a mai napig látogatható. Ezen kívül sikeresen fennmaradt a “függöny fikusznak” nevezett fa is, amelynek a légzőgyökerei sűrű függönyt imitálva nyomulnak a föld felé. Kati emlékei szerint ez a fa már 20 éve is látványosság volt és ugyanígy jól nézett ki. Ilyen fikuszból persze több is van, de kevésnek sikerült ennyire látványos formát öltenie.

A fennsíkra nem csak a hangulatos vízesések miatt mentünk, tartogatott számunkra még egy meglepetést, a platypuszt, azaz kacsacsőrű emlőst! Yungaberra nevű falucskáról azt olvastuk, hogy a patakban sok platypus él. A kacsacsőrű emlős hajnalban és szürkületkor aktív: a meder alján az iszapban keresi táplálékát, ezzel buborékokat ereget a víz színére. Miután elkapott egy rákot, felúszik a víz felszínére, ott összerágja a csőrével, majd zsupsz újra lebukik. Az esti lesünk sajnos sikertelen volt, pedig kitartóak voltunk, csak a közelgő vihar elől kellett befutnunk. Hajnalban újra megpróbáltuk és akkor már a kezdeti nehézségek után szerencsések lettünk! A kezdeti nehézség azt jelentette, hogy Andrisnak sikerült a nedves sáron elplattyannia, szerencsére nem bele a patakba, csak majdnem :). De rögtön ezután meg is jelent az első platypusz és utána még több is!

A repülés élménye után folytattuk a végtelenített vezetést. A szedett-vedett képekhez pár érdekesebb megjegyzést fűznénk. A nagy mangó nem egyedi jelenség, van vagy 50 ilyen cucc Ausztráliában, a helyiek nagyon szeretik valamiért. Mi is láttunk párat: birkát, banánt, rákot és a mangót. A mangó a legkevésbé érdekes, de ezt sikerült rendesen lefényképezni :). Itt álltunk az árnyékunkon is, itt a trópusokon már igencsak fentről tűz le a nap!

Este csak az utazásunk szokásos szeszélye jött, villámlás és esők. Másnap folytattuk az utat, szerencsére jó időben, a rossz prognózis ellenére. A Hinchinbrook kilátóban meglepődtünk, nagyon jól nézett ki a Hinchinbrook sziget, 1121 méter magas a legnagyobb hegy rajta! Nagyon védett a sziget, csak engedéllyel lehet látogatni, kb 40 fő tartózkodhat egyszerre a szigeten. Így garantált, hogy nem lesz tömeg, ugyanis több mint 400 km2 a sziget területe :). Állítólag van egy nagyon szép több napos gyalogtúra a szigeten (hihető a látvány alapján), kisebb bökkenő, hogy kb fél-egy évre előre le kell foglalni az engedélyeket. Ja még valami, azért óvatosan tessék menni, mert krokodilok lakják a sziget körüli vizeket :).

Bicskanyitogató képsorok következnek egy repülő ablakából. Az ocean raftinggal egy csomagban vettük meg ezt az egy órást repülést, amely a szigeteken túl a reef fölé is berepült. Ez egy sima “kerekes” repülő volt, de még drágábban hidroplánnal is ki lehet repülni. Működik a helikopter is, vannak hozzá stégek a reefen, úgyhogy lehet sznorkelezni is (ha valaki feltétlen szórni akarja a pénzt 🙂 ).

Mi elégedettek voltunk ezzel a kombinációval, úgy terveztük, hogy még északabbra is kimegyünk majd a külső korallzátonyra, így nem lett volna értelme kifizetni a kijutást itt is. Viszont érdemes volt kirepülni a korallzátony fölé, mert a hajókból egyáltalán nem érezni a méreteit és a víz különböző színeit is csak innen látni igazán. Apropó, ahogy a raftingon is, itt is csaj sofőrt kaptunk :)!

Második sznorkelezős túrán a nagy hajót kicsire cseréltük. Egy 25 fős 500 lóerős motorcsónakkal mentünk ki a Hook szigethez sznorkelezni, sajnos a sok esőzés és a magas árapály miatt nem volt tökéletes a víz tisztasága. Ilyenkor kell neki egy 3-4 nap, mire kitisztul. Ennek ellenére megint láttunk teknőst, nagy halakat is, illetve rengeteg apró színes halat és korallt. Szerencsére nem voltak medúzák, jobban élveztük mint a Lady Musgrave lagúnában. A víz alatti felvételeket Will készítette, aki útközben is szórakoztatott minket. Pont olyan, ahogy a kép alapján elképzelitek, legyen elég annyi, hogy az ‘I need a dollar’ című számmal indította a hajón a zenét.

Az úszós részt a strandolós követte, a Hook szigetet elhagytuk és a Whitsundayen (a legnagyobb sziget) kikötöttünk a Hill Inlet Lookouthoz. Nagyon jó volt, hogy egy hátsó öbölből mentünk fel a kilátóba, így először fentről láttuk meg a Whitehaven Beachet és a hosszú keskeny öblöt. Nagyon tiszta kvarchomok az egész, így a homok egyáltalán nem volt meleg és jó volt a tapintása is. A parton ebédeltünk, majd több mint egy órát sétáltunk a sekély vízben. Egy csomó kis cápát láttunk (veszélytelenek), ráják is vannak, de sajnos abba nem botlottunk bele.

Visszafele úton elég nagyok voltak a hullámok, Sarah nyomta neki rendesen, siettünk, közeledett egy vihar. Mielőtt beértünk a kikötőbe egyik pillanatról a másikra lett 10 fokkal hidegebb a levegő, szerencsénkre az eső még azt is megvárta, hogy beüljünk a kisbuszba és csak utána kezdett el esni.

Kis előzetes képsorozat Shute Harbour környékéről. A képeken a Whitsunday szigetcsoport egy része látható, összesen 74 szigetből áll, egyik jobb mint a másik. Mindössze három sziget lett beépítve (Hamilton, Hayman és Daydream), a nagy része természetvédelmi terület. Amennyiben az eladó telekre pályáztok, úgy kell hívni a számot otthonról, hogy +61-749-487-900 :).